Mangusztáv és Babember

Valószínűleg nem ez lesz az egyetlen bejegyzés az itteni kulináris élményeimről, de valahol el kell kezdeni a dolgot. Tegnap korán keltünk, mivel reggeli meghívásunk volt Szingapúr indiai negyedébe, a Little Indiába. Rani és John, az indiai-ausztrál pár, évek óta élnek itt, úgyhogy nyugodt szívvel bíztuk rájuk a rendelést a piaccal szemközt lévő dél-indiai vegetáriánus étteremben (Ananda Bhavan). Két fajta étel került az asztalra:
Appam

Appam és chai

Fermentált rizsliszt alapú lepény, aminek, a palacsintával ellentétben, csak az egyik oldalát sütik meg. Állagra a széle ropogós, töredezős, közepe vastagabb, puhább. Az appam összetétele illetve "tölteléke" természetesen ezerféleképpen variálható. Mi az édes verziót próbáltuk, ahol a kész appam közepére kókusztejet öntenek, ami jól beszívódik. Eztán lehet lecsipkedni a tésztából (szigorúan jobb kézzel) és a tányérra halmozott narancsszínű pálmacukorba mártogatva elfogyasztani.
Idly
A sós reggeli. Az idly az appamhoz hasonlóan lepénykékből és mártogatósokból áll. Ám a kis palacsinták itt kisebbek és vastagabbak, mint az appam, és gőzöléssel állítják elő fermentált fekete lencse és rizs keverékéből. Állagra nekem a grízgaluskához hasonlít. Az idly mellé különböző csatnikat (fűszerek és zöldségek és/vagy gyümölcsök kombinációja, végtelensok fajta létezik)  és sambart (fűszeres, zöldséges ragu) adnak.

Idli (nem saját kép)

A kiadós reggeli után az én unszolásomra átmentünk a sarki mangóárushoz, mivel már napok óta próbáltam beütemezni az ipari mennyiségű mangófelvásárlást és -fogyasztást, de eddig nem került rá sor (a szupermarketekben ugyanis irreálisan drágán lehet csak hozzájutni). Rani segítségével ki is választottam négy szép illatos gyümölcsöt. (Eleinte megalapozottnak vélt szakértelemmel szagolgattam a mangókat, amíg Rani oda nem jött megmutatni, hogy nem a gyümölcs közepén kell megvizsgálni az illatát, hanem a száránál, ott tényleg van neki!) Volt egy olyan hipotézisem, hogy a nálunk kapható zöldes-lilás héjú mangó amerikai import, és Ázsiában inkább a kívül sárga terem, de az internetes kutatás nem nekem adott igazat. Mangóból is több száz fajta létezik, és állítólag Floridában ugyanúgy megterem a sárga mint Indiában, és vice versa a zöldlila. Az biztos, hogy én Indiában is, meg itt is legtöbbször sárgával találkoztam, ami nyilván hozzá sem fogható az otthon kaphatóhoz. A húsa illatos, nem olyan szálas-rostos, inkább krémes, elolvad a szádban. A négy mangó 12 szingapúri $ volt, ami kicsit több mint 2000 Ft. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy ez azt jelenti, hogy nem fogok mangón élni itt tartózkodásom alatt. Ha jól emlékszem Indiában kb. negyed ennyibe került.

Hedgehog-style mango (én csináltam!)

Utunk következő állomása a Tekka Market volt. Itt fontos megemlítenem, hogy vendéglátóink muzulmánok, és a Korán előírásai szerint élnek és étkeznek. Az iszlám törvények halalnak
(حلال‎ ḥalāl) neveznek minden olyan dolgot, ami megengedett, legyen szó cselekvésről, vagy akár egy ételről. A halal ételeknek meg kell felelniük bizonyos előírásoknak, amik a Koránban részletesen megtalálhatók. Olyan ez, mint a zsidóknál a kóser étkezés. A legtöbb szabály itt is a húsokra vonatkozik. Minden fogyasztható állatot könyörületesen, a legkevesebb szenvedéssel küldenek Allah országába. A folyamat fontos része a teljes kivéreztetés.
A Tekka Marketen szinte kivétel nélkül csak halal élelmiszerek kaphatók. Először a halas, húsos pultokat jártuk körbe. Elképesztő választék van friss halakból, rákokból, mindenféle tengeri herkentyűkből. A nagy garnélának és a csodálatos bélszínnek is 12$ volt kilója. Sajnos annyira értékelhetetlen az itteni konyhánk, hogy nem mertem főzhető dolgokat venni, muszáj lesz beszereznem egy-két használható lábost, serpenyőt.
Húsok után a zöldségeseket jártuk körbe. A rengeteg sosem hallott és látott zöldségen túl a legjobb/viccesebb dolgok:
- friss gyömbér, aminek a szaga ezerszer üdébb, kellemesebb, illatosabb a nálunk kapható megfonnyadt gyökérkéknél.
- lime, tényleg köze sincs az otthonihoz. Ellenőrzés vásárlás előtt: körömmel megkarcolni a héját, ha jó, olyan illata van, hogy vaaaahahah... Vettünk vagy tíz darabot gintonichoz.
- banánlevél árus: csak ezt lehet nála kapni, tányérnak használják
 Végül a gyümölcsök.
- Az ananász próbája a kopasztás. Akkor érett, ha könnyen kihúzható a levele. A kofaasszony pillanatok alatt megszabadította a szúrós héjától, és zacskóba csomagolva átadta az illatos gyümölcsöt. 2$.

- mangosteen: az új kedvencem, fantasztikus, leírhatatlan. Rettegek, hogy mi lesz otthon, amikor majd nem tudok hozzájutni ehhez a kis csodához. Magyarul mangosztán néven ismert, nálunk elég hamar elnyerte a mangusztáv becenevet. Mandarin nagyságú gyümölcs, aminek kb fél centi vastag héja padlizsán színű, és állaga a dió külső, zöld héjához hasonlít. A könnyen szétnyitható réteg rejti a fehér, fokhagyma formájú ehető részt, ami állagra talán a licsihez hasonlít. Némelyik kis fokhagymában van mag, de nem tudom ez mitől függ. Ízre egyszerre édes, de van benne egy kis savanykás is, barack-licsi keverék, elmondhatatlanul finom, kóstoljátok meg. Egy kilóval vettünk, én ettem meg az egészet.
- durian: A duriannek talán egy egész bejegyzést kéne szentelni, mivel ez Szingapúr nemzeti gyümölcse, de annyira, hogy még durian alakú épület is van a belvárosban. A durian arról híres, hogy elképesztően ocsmány orrfacsaró szaga van, annyira, hogy a tömegközlekedési eszközökről, közterületekről ki is van tiltva. Állítólag annál biztonságosabban (bűzmentesebben) fogyasztható a gyümölcs minél frissebb példányt sikerül szereznünk. Jómagam még nem vettem a bátorságot.

 

durian - Esplanade Theater - no durians

- dragon fruit: ez nagyon szép, de még nem próbáltam
- jackfruit: a világ legnagyobb gyümölcse, nyersen kóstoltuk, nem túl karakteres az íze. A dél-indiai konyha gyakran használja különféle currykben húshelyettesítőként.

dragon fruit - jackfruit - hámozott jackfruit

A kétórás piackörút után, mely összes érzékszervünket bénultságig fárasztotta, hálásan telepedtünk le a Tekka Market készételet kínáló sarkában. A hűsítő italoktól kezdve a főtt ételekig mindenhez pillanatok alatt hozzájuthat itt az ember. Sokan csak elvitelre kérik a kaját, amit itt ázsiai szokás szerint nem dobozba tesznek, hanem hajtogatott újságpapírba, amit aztán befőttes gumival rögzítenek.
Gondolkodás nélkül kértük ki a mangó lassinkat, ami hibátlan választásnak bizonyult, indiai eredetijét csak egy dolog tekintetében szárnyalta túl, árban, természetesen. Míg Indiában kb. 100 forintnyi rúpiáért hozzájuthatunk a mennyei italhoz, Szingapúrban ez négyszer-ötször többe kerül.
Kísérőinknek hála, akik nem engedtek az illatos lassik és gyümölcslevek csábításának, egy újabb helyi (bizarr) specialitást kóstolhattunk meg. A leginkább mosogatólében úszó fikadarabokra hasonlító chendol alapreceptjéhez a wikipédia szerint a következő hozzávalók szükségesek: kókusztej, rizslisztből készült, "kukac-szerű", természetes zöld színezékkel megfestett zselé, tört jég és pálma cukor.

Babember (a plüsváltozat már a birtokunkban)

Az alaplét a következő ínyencségekkel lehet variálni: vörös bab (ami irreálisan gyakori összetevője a szingapúri édességeknek, annyira, hogy létezik egy gyorsétterem-lánc, mr. bean, ami csak vörös babos ételeket és italokat kínál), ragacsos rizs, grass jelly (ázsiai természetes alapanyagokból készült édes zselé, engem kinézetre a hitlerszalonnára emlékeztet) és creamed corn (kukorica konzervből, vajból, lisztből, tejből készült szósz). Az általunk kóstolt változat, ami a fantáziadús Chendol Power névre hallgatott, vörös babbal és palm seeddel (pálma mag??) volt megbolondítva. És, név és látvány alapján gondolt várakozásunk ellenére, nem volt annyira borzasztó. De le kell, hogy szögezzem: It would never be my first choice! Íme ő:

Következő bejegyzés Srí Lankáról, várjátok türelemmel!